Tudod, van az a pillanat, amikor kinyitunk egy üveget, és már az illata is történetet mesél. Így vagyok én a Balvenie-vel. Amikor először bontottam ki a 15 éves Madeira Caskot, az első gondolatom az volt: „Ezt neked is meg kell mutatnom.”
A Balvenie története nem egy szokványos ipari sztori. 1892-ben egy William Grant nevű skót úriember úgy döntött, hogy nem elég neki csak árpát termeszteni vagy whiskyt keverni – ő egy saját single maltot akart, ami a szívéből jön. Dufftownban alapította meg a lepárlót, ott a Speyside völgyében, ahol a köd leül a földre, és minden korty mögött van valami nyugodt, szilárd.
Amitől még különlegesebb a hely, az az, hogy ott mindent kézzel csinálnak. A malátát még padlón forgatják, a hordókat saját kádárok gyártják, a lepárlókban ott a réz illata. És a legjobb? David Stewart, a malt master – több mint 50 éve ott van. Az ő keze alatt született ez a Madeira Cask is. Nem csoda, hogy ilyen lett.
A pohár, ami mesél
Amikor először szagoltam bele, az volt az érzésem, hogy egy nyári barackos kertben vagyok. Aztán jött a narancshéj, egy kis méz, meg dió – pont olyan volt, mint amikor egy régi emlék hirtelen visszaköszön egy illattal.
Megkóstoltam, és elmosolyodtam. Ez nem az a whisky, ami megüt vagy tolakodik. Inkább beszélget. Van benne valami sima, meleg, gyümölcsös. Nem túl bonyolult, de épp ezért szerethető. Olyan, mint egy rég látott barát, aki leül veled, és csak csendben együtt vagytok.
A Madeira hordó szépen dolgozott rajta – a narancsos, sült gyümölcsös jegyek kerekítik, nem uralják le. Van benne egy kis fűszer, meg egy mogyorós utóíz. Közepes hosszúságú a lecsengés, de épp annyi, hogy újra kedved legyen kortyolni.
Mondjuk, ha nagyon kritikus vagy, lehet, hogy azt mondod: „szép, de nem elég mély”. És ebben lenne is igazad. Nem akar világot váltani. De néha nem is erre van szükség. Hanem valami barátságosra.
Balvenie vagy Blue – mit innánk együtt?
Na most, tudom, te szereted a klasszikusokat is, szóval mesélek egy kicsit a Johnnie Walker Blue Labelről is, mert kíváncsi vagyok, mit gondolnál róla, ha egymás mellé tennénk őket.
A Blue az más világ. Ott füst van, méz, sötét csokoládé. Már az illata is komolyabb, testesebb. Mintha egy öltönyös fickó ülne le melléd a kandalló elé. A Balvenie ehhez képest egy meleg pulcsis barát egy pokróc alatt.
Ízre a Blue gazdagabb, az biztos. Több réteg, több dísz – karamell, némi sósság, meg az a tipikus füst. De valahogy nekem néha túl távolságtartó. A Balvenie közelebb jön. Ott van melletted. Nem akar több lenni, mint ami.
Az utóíz is más. A Blue hosszan megmarad, füstös, elegáns. A Balvenie rövidebb, de barátságos – mint egy jó éjszakát puszi.
Te melyik palackot vinnéd haza?
Ha engem kérdezel, és tudom, hogy kérdezel, akkor azt mondom: a Balvenie 15 éves Madeira Cask olyan, mint egy csendes este egy jó beszélgetéssel. Nem akarja lenyűgözni a világot. Csak ott van, veled. És ez épp elég.
A Blue Label látványosabb, luxusabb – tökéletes ajándék, különleges alkalomra. De ha olyan whiskyt keresel, amit nem csak megkóstolsz, hanem meg is értesz, akkor a Balvenie a te történeted lesz.
Szóval… mit bontunk legközelebb?




